360m

IV. Petőfi Zenei Díj – Indul a közönségszavazás

2019. június 18. - opmah

Idén is Zamárdiban, a STRAND Fesztivál nyitónapján, augusztus 20-án  rendezik meg a IV. Petőfi Zenei Díj átadóját, ahol nagyszabású, 120 perces élő show keretében, 11 kategóriában díjazzák a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóit, és a műsort a Balaton legnagyobb tűzijátéka zárja majd. A látványos gálát az M2 Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petofilive.hu is élőben közvetíti. A Petőfi Zenei Díj jelöltjeire június 18-tól kezdődően augusztus 12-ig szavazhat a közönség és az Akadémia tagjai.

 b76f17cc-62fc-4620-a463-1f3dbcd77427.jpeg

A SHOW

 

„A Petőfi Zenei Díj megalapításával az volt a célunk, hogy egy olyan nívós zenei eseményt hozzunk létre, ahol méltó módon megünnepelhetjük a legsikeresebb dalokat és a legnépszerűbb hazai előadókat.  Nagyon kíváncsi vagyok a szakma és a közönség döntésére, augusztus 20-án, a gála helyszínén, minden kiderül.” - mondta Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

Tavaly a gála új helyszínre, a Balaton partjára költözött és a STRAND Fesztivál nyitó napján tartottuk meg, az új helyszín pedig tökéletesnek bizonyult, így nem is volt kérdés, hogy  idén is itt vehetik majd át díjaikat a kategóriák győztesei. Ezúttal is arra törekszünk, hogy a műsor mind az ott lévő közönség, mind a tévénézők számára izgalmas és látványos legyen, ráadásul augusztus 20. alkalmából a show-t a Balaton legnagyobb tűzijátéka zárja majd. - árulta el Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj főszervezője.

 80ff1b7f-1250-45c5-96f2-9616f2699f15.jpeg

A 120 perces élő showra kizárólag itt látható műsorszámokkal készülnek a fellépők. Extra produkcióval érkezik többek között A Dal verseny és egyúttal az év dala cím győztese, Pápai Joci, színpadra lép a Halott Pénz, a Hiperkarma, az AWS és a Nagy-szín-Pad! tehetségmutató egyik versenyzője, a USNK. Az év felfedezettje díj nyertese, az Acoustic Planet élőben játssza el a Beatrice egyik legkedveltebb számát, de itt lesz a Nagy-Szín-Pad! győztese, a USEME is, illetve a RedBull Pilvaker csapat képviseletében meghallgathatjuk a Magány című dalt is! Zárásként fellép a 2019-es év legnagyobb francia kedvence, az Ofenbach.

 

A győztesek kihirdetése után ünnepi koncertet ad az óriási népszerűségnek örvendő Follow the Flow, majd a Necc Party hozza el minden idők legjobb házibulijainak hangulatát. A MOL-Petőfi Rádió Nagyszínpadon pedig fellép a csodahangú angol világsztár, John Newman.

 

 

A IV. Petőfi Zenei Díj idén is az MVM támogatásával valósul meg. „A könnyűzenei élet tehetségeinek támogatása, népszerűsítése egyre komolyabb szerepet játszik az MVM kulturális szerepvállalásában. Büszkék vagyunk rá, hogy a Petőfi Zenei Díj szponzorálásával évek óta segíthetjük a kortárs zene kiemelkedő alakjainak elismerését” – mondta Jákó Eszter, az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója.

 

ÉLŐBEN AZ M2 PETŐFI TV-N!

 

A Petőfi Zenei Díj gálát az M2 Petőfi TV és a petofilive.hu élőben közvetíti, illetve a gálát megelőző időszakban rengeteg érdekességet, izgalmas kulisszatitkot láthatnak a csatorna nézői.

c976a9cb-f8cc-48af-a6a3-524432a2df98.jpeg 

INDUL A SZAVAZÁS!

 

A Petőfi Zenei Díj nominálásának alapját a Petőfi Rádió 2018. március 1. és 2019. március 1. között legtöbbet játszott 100 magyar dala képezte. “Idén is egy 100 fős, elismert zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló Akadémia tagjai választották ki a kategóriák 5-5 jelöltjét. A döntés minden évben nehéz, rengeteg kiváló dal készül, és ezekből illetve az előadóik közül kellett választaniuk, így volt, ahol csak pár szavazaton múlt, ki jutott be a top 5-be.  - tudtuk meg Filutás Annától, a Petőfi Zenei Díj projektvezetőjétől.

 

A jelöltekre június 18. és augusztus 12. között a www.petofilive.hu/petofizeneidij oldalon szavazhat a közönség, és az Akadémia tagjai is újra voksolnak. A végeredményt az Akadémia és a közönség szavazatainak összessége adja majd, amely 50-50%-ban befolyásolja az eredményt. A Petőfi Zenei Díj szobrát a következő kategóriákban vehetik át az első helyezettek: az év zenekara, az év női- és férfi előadója, az év videóklipje és az év akusztikus koncertje.

 

Két kategóriában már korábban kiderültek a győztesek: az év felfedezettje az Acoustic Planet, míg az év dala Pápai Joci Az én apám című száma lett. Ők szintén extra produkcióval érkeznek majd a gála műsorba.

 

Emellett további négy új kategóriában - az év  szövegírója, az év gitárosa, az év ütőhangszerese és az év billentyűse - a Petőfi Rádió által összeállított 5-5 fős shortlistből a korábbi életműdíjasok - Bereményi Géza, Demjén Ferenc és Tátrai Tibor választják ki a győzteseket. A díjazottak jelen lesznek a helyszínen, de a díjat előzetesen adják át az életműdíjasok, erről videóbejátszó készül, bemutatva a munkásságukat.

 

A szervezők fontosnak tartják, hogy az eredmény az utolsó pillanatig titokban maradjon, ezért a borítékok kibontásáig azt kizárólag a szavazást felügyelő közjegyző tudhatja majd.

A PETŐFI ZENEI DÍJ 2019 JELÖLTJEI

 

AZ ÉV ZENEKARA:

Bagossy Brothers Company

Follow the Flow

Halott Pénz

Margaret Island

Vad Fruttik

 

AZ ÉV FÉRFI ELŐADÓJA:

Ákos

Bagossy Norbert

Caramel

Marsalkó Dávid

Mező Misi

 

AZ ÉV NŐI ELŐADÓJA:

Lábas Viki

Palya Bea

Rúzsa Magdi

Schoblocher Barbi

Sena

 

AZ ÉV VIDEÓKLIPJE:

FOLLOW THE FLOW - NEM TUDJA SENKI

IRIE MAFFIA/MARSALKÓ DÁVID - HAJNALI KÖR

KOWALSKY MEG A VEGA/LOTFI BEGI - LEHETETLEN NINCS

RANDOM TRIP - BENNED A FÉNY

VAD FRUTTIK - JOBB LESZ HOLNAP

 

AZ ÉV AKUSZTIKUS KONCERTJE:

Bagossy Brothers Company - 2018.11.05.

Blahalouisiana - 2019.01.14.

Margaret Island-Karácsonyi Akusztik - 2018.12.24.

Paddy and the Rats - 2018.05.14

Pál Utcai Fiúk - 2019.01.07.

 

süti beállítások módosítása